Rólunk

Marczi Richárd
Alapító
Nagyjából 11 éves korom óta foglalkozom informatikával — eleinte kisebb projektekkel, mint egyszerű weboldalak, majd idővel egyre komolyabb fullstack fejlesztésekkel. Az elmúlt pár évben az érdeklődésem egyre inkább az automatizáció és a mesterséges intelligencia felé fordult, ahol azóta több saját projektet és kutatást is végeztem.
Szerencsésnek tartom magam, hogy fiatalon megtaláltam, amit igazán szeretek — és ez a lelkesedés a mai napig megvan.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem mellett a Paris Institute of Digital Technology-n is volt lehetőségem kiberbiztonsági és webfejlesztési kurzusokat hallgatni.

Lojek Levente
Alapító
A cég megalapításának alapötlete tőlem indult, és abból jött, hogy Ricsi több folyamatot is automatizált a másik cégemben, mely során közvetlenül érzékeltem, hogy egy mikrovállalkozás esetén is mekkora segítséget tudnak nyújtani az ilyen megoldások.
Alapítótársként rögtön adott is volt a partner Ricsi személyében, aki technikai oldalon is képes életre kelteni a víziót, illetve az operatív munka során is remekül kiegészítjük egymás erősségeit. Benne találtam meg azt az embert, akivel az első perctől kezdve hatékonyan tudunk együtt dolgozni, és szakmailag is rendelkezik minden szükséges tudással.
Látva, hogy a fejlesztések a mindennapi munka során mennyire hatékonyan működnek a saját cégemben, nem volt kérdés, hogy belevágjunk, hogy közösen másoknak is segítsünk a folyamataik automatizálásában.